18.
Tégy Te is boldogságodért!
-
Félig üres a pohár, vagy félig tele? Mindegy, a lényeg, hogy mi van benne!
Az ENSZ 2012. június 28-i közgyűlésén nyilvánította a boldogság világnapjának március 20-át. A boldogság nemzetközi napjának ötlete az ázsiai Bhutántól származik. A kis himalájai buddhista királyság a világon elsőként vezette be a bruttó nemzeti boldogság fogalmát lakosai jólétének mérésére, mondván, hogy az többet elárul, mint a bruttó hazai össztermék, a GDP. Az India és Kína között elhelyezkedő, a Himalája néhol 6 ezer méter magas hegyei mögött rejtőző Bhután a világ talán legzártabb országa. A fél Magyarországnyi területű állam vezetése, olyan dolgokra is figyel, hogy ne legyen túlzott a növekedés, ne legyenek nagy társadalmi különbségek, ne legyenek a helyi lakosok kitéve a nemzetközi cégek nyomásának, reklámjainak.
Na de mi a boldogság, létezik-e definíciója?
– A boldogság keresése az emberi lét alapvető célja – ezt mondták ekkor. Sokan azt állítják, hogy a boldogság csupán pillanatokban mérhető, s miután mindannyian mások vagyunk, különböző apróságoktól érezhetjük jól magunkat. Sajnos elmondható, hogy nem tartozunk a világ legboldogabb országai közé. Sokan küzdenek lelki magánnyal, mások szerelmi bánattól szenvednek és lehetne sorolni a traumákat napestig.
bhutáni gyerekek
Sok minden tőlünk függ!
A boldogságért azonban tennünk kell! A boldogság a mi választásunk, tudnunk kell, hogy a gondolataink és a tetteink vezetnek minket a boldogság érzéséhez. A boldogságtudomány azt mondja, ha betartunk néhány „szabályt”, akkor nemcsak, hogy megkímélhetjük magunkat a mindennapos boldogtalanság, csüggedés, szomorúság érzésétől, hanem előhívhatjuk magunkból olyan pozitív érzéseket, amelyek napról napra növelhetik a boldogságszintünket.
Tegyünk hát érte – de mit és hogyan?
Íme, néhány boldogító „szabály” a boldogságszinted növeléséhez:
- Örülj az életnek! Ne függj a körülményektől! Légy nyitott arra, amit az élet felkínál neked! Ezek lehetnek pozitívak, vagy negatívak, de te próbáld mindenben a jót keresni!
- Légy hálás mindazért, amid van. A hálaadás az egyik kulcsfontosságú összetevője a boldog életnek. Tedd szokásoddá, hogy naponta értékeled a jó dolgokat az életedben. Meglátod, kifejezetten boldoggá fog tenni.
- Törekedj olyan tudatállapotra, amit nyitottság, előítélet-mentesség, jóindulat és segítőkészség jellemez. Gyakorold az optimizmust és a derűlátást!
- Ápold társas kapcsolataidat!
- Ha összehasonlítod magad másokkal, ne csak felfelé, hanem lefelé is tekints.
- Nézz a jövőbe! Tűzz ki olyan célokat, amelyek boldoggá tesznek nem csak akkor, amikor eléred őket, hanem minden egyes feléjük megtett lépésedkor. Ha valamilyen, számunkra értékes dologgal vagyunk elfoglalva, és azt érezzük, hogy haladunk a kitűzött cél felé, az mindig boldogsággal tölt el bennünket. Valójában ez a boldogság: maga az út.
- Kelj korán! A reggeli órák telis tele vannak energiával, használd ki! Persze ehhez nem árt előtte kialudnod magad …
- Minden nap legyen egy jócselekedeted! Ha segítesz valakin, valakiken, az jó érzéssel tölt el. Segít elterelni a gondolatot a saját problémáidról. Ráadásul, ha olyan problémán tudsz segíteni másoknak, amit már te is átéltél, és sikeresen átvészeltél, az ad hozzá egy újabb pozitív löketet. Hiszen, bár fájó volt az esemény, mégis olyan tapasztalatokat nyertél általa, amivel segíteni tudsz másoknak.
- Bocsáss meg, és fogadd el, amit nem tudsz megváltoztatni! Sokszor megakadunk egy-egy olyan dolgon, ami ellen nem tehetünk semmit. Ne pazarold energiáidat, idődet vagy gondolataidat olyasmire, amit nem te irányítasz. Koncentrálj a jövőre.
- Élvezd és értékeld az élet apró örömeit.
- Sportolj rendszeresen. Fuss vagy táncolj, ugrálj a boldogságodért. Akár 5 perc testmozgás is csodákat tehet, hiszen a közben felszabaduló endorfinnak köszönhetően a nyugtatóknál is hatékonyabban enyhíti a stresszt és a szorongást és hangulatemelő hatással lehet ránk.
- Egyeztess magaddal időpontot! Különösen, ha nagyon elfoglaltak, pörgősek a napjaid: karikázz be egy fél órát a naptáradban, amikor semmit nem csinálsz. Szánj időt a felszabadító erejű tevékenységekre. Ez lehet este is, de se tévé, se újság, se család, se munka, se internet. Csak üldögélj egy kicsikét minden nap, és igyekezz kiengedni, ellazulni.
- Légy nagylelkű! Különböztesd meg a lényegest a lényegtelentől, a fontosat a kevésbé fontostól.
- Beszélni, beszélni, beszélni. Mindegy, hogy jó dolgokról vagy rosszabbakról van szó, csak beszéljünk mindent ki magunkból. A kibeszélés két okból is nagyon hasznos: az emberek hajlamosak arra, hogy miközben mesélnek valakinek, inkább a kedvezőbb dolgokat hangsúlyozzák, és mintegy kicsinyítik a kellemetlenségeket. Eközben az emlékek is módosulnak, és egyre kisebb lesz a jelentősége annak a bizonyos „rossz” emléknek. A kibeszélés annál hatásosabb, minél többször kerül rá sor, azaz úgy szabadulhatunk meg legkönnyebben a rossz érzéseket keltő emlékektől, ha minél többeknek meséljük el.
- Szeresd azt, aki vagy. Szeresd, amit csinálsz. Szeresd azt, akivel vagy. Szeresd a barátaidat, a szürke hétköznapokat, a sort a pénztár előtt, a nehézségeket az életben, mert ha mindezek nem lennének, sosem tudnád, mi az igazi boldogság. Csak szeress, szeress, szeress!